Fórum

Ha ön úgy érzi elégedett volt a szolgáltatásommal, vagy éppen nem, kérem írja meg!

Szeretne hozzászólni? Kérdése van?

 

  1. 2015-10-29 00:00:00

    […] vagyok, és […]ban élek a vőlegényemmel, Zsolttal. […] éve vagyunk együtt. En […], o pedig 28 eves. Nagyon szeretjük egymást, komoly közös terveink vannak a jövővel, közös élettel kapcsolatban es nem szoktunk veszekedni, kivéve minden alkalmat, amikor hazalátogatunk ( ami nem túl gyakori, 2-3 havonta pár nap). A családja, szülei, testvérei mind szeretnek engem, és ebben a bizonyos konfliktusban is igazat adnak nekem, bár nem szólnak bele a problémánkba. A vőlegényem kb. […] éve legjobb barátja, Kari (kb. 30) és az ő barátnője Judit (kb. 28) ki nem állhatnak, és őszintén én sem őket. Talán hosszú lesz ez az e-mail, de szeretném egy hozzáértő szakember véleményét kikérni az egész helyzetről. Zsolt már […]-ban kiszemelt magának. Találkozgattunk, de ő már […]ban élt akkor is, és 1 hét után vissza is jött dolgozni. Nagyon kedves, illemtudó fiúnak tűnt, de végül úgy döntöttem, nem dobom bele magam egy kapcsolatba, mert láttam, hogy ő nagyon komolyan gondolja. De én még szórakozni akartam, és élni a húszas éveimet. 20[…] nyarán végül újra összehozott a sors, összejöttünk. Én már akkor megkaptam az első beszólást Karitól: még találkozunk, ha most nem tűnsz el újra! Nem zavart, hiszen tényleg eltűntem. Gondoltam csak valamiféle féltés van benne a barátja irányában, nehogy megint hoppon hagyjam. Én hagytam, hogy a nyáron a fiúk közösen a Balatonra menjenek, nem zavart, ha Zsolt elment nélkülem egy házibuliba, míg én dolgoztam. Október vagy november körül viszont kihúzták nálam a gyufát Zsolt és Kari. Elmentek a varosba, éppen sörfesztivál volt. Úgyhogy én a barátnőmmel ellátogattam az […], megbeszéltük, hogy Zsoltékkal valahol ott találkozunk 10 korul. Nála volt a lakáskulcs. Nagyon hideg volt, és az lett a vége, hogy ordibálva hívogattam a telefonon, hogy miért csinálja ezt velem, hiszen hajnal 1-kor ért oda a […] térre, pedig órák óta ott volt a környéken. Ő pedig csak kinevetett és nem adott nekem igazat. Majd közölte, hogy a Kari is végighallgatta, hogy én mit össze hisztiztem a telefonban, és hogy gondoltam én ezt. December elején ideadta Zsolt a mobilját, hogy keressek a neten neki frizurát. Megnyitom a böngészőt és egy honlapot latok valami csupasz nővel "[…] Hardcore" ennyit tudtam elolvasni, mert zavaromban azonnal kiléptem, és nem is szóltam neki róla. Kesőbb csak nem ment ki a fejemből és megkérdeztem tőle normálisan, hogy miért néz ilyen Hardcore pornót? Talán valami újat szeretne kipróbálni? Mert nyugodtan szólhat nekem, én boldoggá akarom tenni. Nevetve válaszolt, hogy neeem, az egy striptease táncosnő oldala, akit személyesen is ismer, mert a környékükön lakott. Judit kérte meg őt rá, hogy rendelje meg a Kari születésnapi bulijára. Végül nem rendelte meg, merthogy aztán eszébe jutott, én mit szóltam volna. Nekem ez a kép azóta sem áll össze, és szörnyen zavar, hogy nem értem az egészet. Aztán jött a Kari születésnapja, amire szinte sírva indultam el Zsolttal, gombóccal a torkomban es a gyomromban. Senkit nem ismertem, kivéve Juditot, Karit, Zsolt bátyját, és az ő feleségét, Rékát. Ő leült tőlem 5 méterre az asztal másik végébe Judittal. Amikor kimentem levegőzni, Réka utánam jött, és már nem először ( egyszer a saját születésnapomon egy hónappal előtte) elkezdett nekem Zsolt volt barátnőjéről beszélni, akivel 7 évig együtt volt; hogy én, reméli nem takarítani fogok […]ban, mert Zsolt az exet is ki akarta hozni, de én ugye többre viszem mint ő vitte volna?! Kibuktam, nem akartam többet az exről hallani, hiszen Én vagyok most a szerelme, a mennyasszonya, elegem volt, hogy mégis róla kell történeteket hallgatnom a múltból. Nem kezdhettem el veszekedni, hiszen senkit nem ismertem ott, nem akartam jelenetet rendezni, de Zsolton csattant az ostor. Mikor visszaültem az asztalhoz, úgy éreztem magam, mint egy utánpótlás. Velem csinálja meg, amit vele nem tudott végül, stb. Szóvá is tettem Zsoltnak, aki rögtön irt egy üzenetet Rékának, hogy fejezze be, amit csinál. Végül mégiscsak összevesztünk Zsolttal, majdnem sírtam az egész este alatt. Kesőbb irt egy üzenetet a Judit Zsoltnak, hogy milyen jó, hogy Ő eljött, es végül még táncoslány sem volt, és sok nevetős smiley... Úgy éreztem, mindenki utál és kiakarnak túrni a közegből. Zsolt viszont nem tulajdonított neki különösen nagy figyelmet. December vége fele történt meg az igazi nagy botrány, amitől tényleg úgy éreztem, megőrülök a tehetetlenségben. Újra a mobiltelefon. Zsolt egy képet keresett, hogy megmutassa. A legfrissebb kép pedig egy nőnek a feneke, akit lefotóztak, ahogy egy bárpultnál áll. Gyorsan túllepett a képen, de mikor elment zuhanyozni meg akartam nézni, hogy az az en fenekem-e, mert aznap én is ugyanolyan nadrágban voltam. Meg is dicsérte, hogy milyen jól áll. Még nevettem is magamban, vajon miért fotózta le? Nagy meglepődésemre nem én voltam. A kép már ki volt törölve, csak a törölt képek közt tálaltam meg. Természetesen Kari küldte egy olyasmi szöveggel, hogy "hat ez is […] utcai minőség ( ott voltak, amikor hajnal egyig vártam) kár hogy most nem vagy itt". És Zsolt nevetős fejeket küldött vissza erre. Rögtön rákérdeztem és újra csak nevetve közölte, hogy jaj, a Kari csak viccelt. Nekem ekkorra mar elborult az agyam, kiabáltam vele, hogy jegyezze el inkább a vicces barátját, és aludjon ezentúl nála, ha hazajön! O velem üvöltözött, és megint csak nem adott igazat. Én megkaptam, hogy ne szóljak bele ő mit csinál, és nem fog összeveszni a barátjával. Végül pofon vágtam, ő meg elviharzott. Ekkorra írtam a Karinak, hogy ha ezentúl is mások feneket akarja mutogatni Zsoltnak, én nem maradok a képben, de azért köszönöm, hogy tönkre tette a kapcsolatunkat. Szörnyű volt. Kb. egy óra múlva sírva hívtam fel, hogy ne haragudjon rám, és imádom. Végül estére, mire lenyugodott a helyzet, kaptam a Kari barátnőjétől egy nagyon hosszú levelet. Minden szava arról szólt, hogy én egy senki vagyok a Zsolt es a Kari barátságához képest, én köpjem szembe magam, nézzek tükörbe, nekem a Zsolt csak egy Dagobert bácsi, én meg féltem őt, mert jóképű, stb. Legszívesebben válaszoltam volna, hogy ő inkább azzal törődjön, hogy fogyjon néhány kilót, hátha a Kari nem csalja meg huszadszor is... De nem válaszolhattam, Zsolt szó szerint megtiltotta. Tehát végül annyit írtam, hogy Boldog karácsonyt nekik. Kikészültem, sírógörcs jött rám napokig. Zsolttól elvártam volna, hogy kikérje a mennyasszonyának járó tiszteletet, de úgy vettem észre, nekik adott igazat. Azóta sem kaptam egy bocsánatot sem, ez a harci helyzet pedig meg ugyanúgy fenn áll, mivel azóta ahányszor hazamegyünk, Zsolt előzetes egyeztetés nélkül faképnél hagy, ha a Kari ráér találkozni. Pedig kértem, hogy legálabb szóljon előre, ha találkozót szerveznek, hogy akkor én is csinálhassak magamnak addig programot. Elegem van ebből a helyzetből! Tudom magamról, hogy nem fogok tudni túllépni rajta, amíg meg nem kapom a tiszteletet, ami kijár nekem, hiszen ha az én barátaim utalnák Zsoltot én is megvédeném. Senki sem hagyhatja, hogy így beszeljen bárki a szerelmével. Én nem akarok addig hozzámenni feleségül, amíg meg nem oldódik a helyzet, mert ha házasok leszünk, és esetleg gyerekünk születik, én nem akarok tovább a Kariék hülyeségein kikészülni. Nem akarom, hogy továbbra is el kelljen fogadnom, hogy inkább a barátság, mint én. Olyan férjet akarok, akinek én vagyok a legfontosabb, hiszen nekem is ő a legjobb barátom és mindennél fontosabb nekem. Mit tegyek? Ne haragudjon, hogy ilyen nagyon hosszú lett, de jól esett kiírni magamból. ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Kedves […]! Elolvastam a levelét, és igyekeztem átgondolni. Természetesen csak az Ön által leírtak alapján tudok Önnek válaszolni, de azt mindig szem előtt érdemes tartani, hogy különböző emberek ugyanarról a helyzetről is különbözőképpen vélekedhetnek. Könnyen el tudom képzelni, hogy pl. Kariék szemében a helyzet másként látszik, mint az Önében. Ugyanúgy, mint ahogy egy közlekedési balesetet is egészen másként mondanak el a különböző szemtanúk. Amikor új kapcsolatba kerül valaki, akkor a párjának a baráti köre, családja, ismerősei, korábbi környezete szintén közel kerülnek hozzá, ő pedig egy már meglévő családi – baráti közegbe új emberként kerül bele. Ilyen helyzetekben, akárcsak pl. egy új tanuló az osztályban, mindenki elkezdi megismerni a többieket, illetve az új jövevényt. Igyekeznek megtalálni a helyüket az új helyzetben. Óhatatlanul előfordulnak olyan helyzetek, hogy valakinek úgymond a tyúkszemére lép, akinek a korábbi helyét veszélyezteti. Ez leggyakrabban a régi, szoros barátság szokott lenni, úgy, ahogy az Ön életében is ez történt. Az ilyen helyzetek azért nehezek, mert a régi barátok nem akarják elveszteni a barátságot, az újonnan érkezett szerelem pedig szeretné önmagát tudni a legfontosabbnak a párja életében. Ez konfliktushelyzet, hiszen a legfontosabb hely addig a baráté volt. Sok közös élmény, emlék, és idő köti össze őket. Semmiképpen nem szeretné ezt senki sem elveszíteni. És jönnek természetesen az összehasonlítások is, hiszen gyakran nem az első szerelem vagyunk a másik életében, mint ahogy ő sem feltétlenül az a miénkben. Ez is arról szól, hogy mennyire tud részt venni a csapatban, beleilleszkedni az ő életükbe, és mennyire tudja őket is beilleszteni a sajátjába az új pár. Hiszen neki is vannak barátai, családja, ahol helyet kell találnia az új szerelmének. Erről a feléről nem írt a levelében, csak feltételes módban, hogy Ön megvédené a szerelmét, és elvárná a neki kijáró tiszteletet. Ebből arra következtetek, hogy erre nem kellett, hogy sor kerüljön, tehát az ön környezetében Zsolt nem élt át hasonló rivalizálásos helyzetet. Ön viszont úgy érzi, hogy itt már csak úgy tud felmerülni a kérdés, hogy vagy Kariék, vagy Ön marad Zsolt életében. Vagyis döntésre akarja vinni a helyzetet, amiből egyik fél vesztesen kerül ki, a másik nyer. Az ilyen helyzetek veszélyesek, mert benne van a kockázat, hogy Ön veszít. Bár legtöbbször ezen mindenki veszít. Azon kívül valószínűleg Zsolt úgy érzi, hogy ebből jó lenne nem rendszert csinálni: nem lehet, hogy a házassága miatt megszakítsa a kapcsolatokat a barátaival, vagy akár a 20 éve meglévő legjobb barátjával. Mert akkor legközelebb kivel kell majd megszakítania a kapcsolatot? Fel kell számolnia a házassága előtti teljes életét? Minden bizonnyal ő nem újrakezdeni szeretné, hanem folytatni. Mint ahogy vélhetően Ön is így van ezzel, és még nagyon sokan. A kizárólagosságra törekvésnek van még egy veszélye: ha most sikerül is ezt elérni, meddig tart? Mikor lesz az a helyzet, hogy valaki más akar kizárólagos helyet a mostani párunk életében? Vagy akár a miénkben? A házasság és párkapcsolat nem kell, hogy a régi élet felszámolásával, fontos barátságok megszakadásával járjon. Ezt elvárni senkitől nem lehet. Az Ön számára másról is szól ez a helyzet: Zsoltnak Ön-e a legfontosabb? Vagy Kariék fontosabbak? Miért nem védi meg Önt? Miért nem ad Önnek igazat? Miért nem áll egyértelműen Ön mellé? Gyanítom, hogy azért, mert nem akar frontvonalakat, háborút, hanem békét és barátságot, valamint szerelmet. Szeretné megtartani a barátait, és szeretné Önnel összekötni az életét egy házasságban. Úgy érzem, azzal igyekszik kihúzni a helyzet méregfogát, hogy inkább elneveti a kínos helyzeteket, elüti humorral, és nem akarja komolyabbra fordulni engedni. Csak az a baj, hogy közben már komolyra fordult. Mindenképpen az lenne a legfontosabb véleményem szerint, hogy Ön elfogadja, hogy vannak régi barátai Zsoltnak, Kariék pedig megértik és elfogadják, hogy Zsolt életében van egy szerelmi kapcsolat is, és igyekeznek egymással megtalálni a közös hangot. Ezt csak úgy lehet elérni, ha nyíltan beszél legalább Zsolttal az Önt zavaró dolgokról, és esetleg közösen leülnek Kariékkal is megbeszélni, mi az, ami őket zavarja. Közösen nagyobb valószínűséggel juthatnak közös nevezőre. Most ugyanis csak egymás támadása folyik, és nem tudnak odafigyelni egymás szempontjaira. Ezen a hozzáálláson kellene változtatni: inkább afelé vinni az ügyeket, hogy jobban megismerjék egymást, és egymás szempontjait, véleményét. A barátság, és a szerelem más viszony az emberek életében. Nem vetélytársak, hanem kiegészítői egymásnak. A szerelemben is jó elmenni társaságba, barátokkal szórakozni, vagy egymásnak segítségére lenni szükség esetén, és ugyanakkor jó dolog a párunkkal hazamenni és együtt lenni, élni a családi életünket. Szeretjük a barátainkat is, a szerelmünket is, és még vannak más szeretet-viszonyaink is: a gyerekeink és szüleink. Nem cserélhetjük ki egyiket a másikkal: nem választhatunk, hogy akkor a szüleinkkel megszűnik a szeretet, mert férjhez mentünk / megnősültünk. Nem dobjuk el a házastársunkat sem, ha megszületik a gyerek. Mindegyiket szeretjük, csak egészen másként. Mindegyikre szükségünk van egymás mellett. Egyik sem tudja pótolni a másikat. A barátok sem tudják pótolni a szerelmet, és a szerelem sem a barátságokat. Ezért nem szerencsés, ha döntést akar Ön, vagy bárki más elérni. Mert valami olyasmit akar a másikkal eldobatni magától, amit később ő nem tud pótolni. Ebből pedig előbb-utóbb bajok szoktak származni.

  2. 2015-10-27 15:00:00

    […] leírom a problémát, amit a lányomnál tapasztalok. Tíz éves lesz […] és most […] lesz egy éve, hogy itt vagyunk […] (külföldön). Vidám, nyitott, barátkozó, hangadó ember volt, mielőtt kiköltöztünk. Először rokonoknál laktunk. A lányom utánam egy hónappal jött ki. Nem volt könnyű egyikünknek sem a távolság. Nagyon szoros, jó kapcsolatban vagyunk. Sokat kirándultunk, jöttünk-mentünk vele. A nagyszülőkkel is mindennapi volt a kapcsolat. Hirtelen költöztünk ki, bár előtte sokat beszéltünk a lehetőségről. A lányom pici korától elég sok mindenbe be lett avatva, és úgy érzem, így sok talán rajt a teher. Azt érzem rajt, hogy fél. A nyelvet szépen beszéli. A suliba beilleszkedett, nagyon szeretik. Egy jószívű, figyelmes, intelligens, érzékeny gyerek a kislányom. Nagyon szeretnék segíteni rajt, hogy újra olyan legyen, mint régen. De tudom, változik mindenki, és ha nem is lesz olyan, mint volt, ezt a rettegést ne lássam rajt. Egy két példa, mire is gondolok. Eddig esténként dolgoztam egy órát. Pár hete arra jöttem haza, hogy nagyon sir. Azt mondta, félt engem, és azt hitte, bajom lesz, és nem jövök haza. Mindenhova követ, van, amikor a lakásban is. A lakásban egy percig sem marad egyedül. A boltban tíz centire nem tudok ellépni mellőle. A játszótérre nem megy a gyerekek közé. Az unokatestvérével és egy magyar kislánnyal néha játszik, ha van rá lehetőség, hogy találkozzunk. A múltkor elmentünk kirándulni. Autóval eltévedtünk. Persze idegesek lettünk a férjemmel, de a kislány remegett, sírt, félt nagyon, hogy elveszünk. Nagyon sajnálom, és meg vagyok ijedve, mi váltotta ki ezt nála. Ebben kérném a tanácsát. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Üdvözlöm! A levelében leírtak alapján úgy látom, hogy a lánya úgynevezett szeparációs szorongástól szenved. Ez természetes fejlődési jelenség egész kisgyerekkorban, de 10 évesen már nem az. Valószínűleg az történt, hogy a számára kétségtelenül megterhelő élethelyzettel úgy igyekszik megbirkózni, hogy korábbi életkorban volt, már kinőtt viselkedési – érzelmi mintázathoz tér vissza. Ez számára a helyzettel való megbirkózás eszköze, de láthatóan nagyon nehéz neki. Mindenképpen fontosnak gondolom, hogy az ő szintjén, az ő személyiségének legjobban megfelelő módon, akár szóban, akár történetként – meseként elmesélve, akár játékban feldolgozva, tehát ahogy hozzá legjobban illik, igyekezzenek a helyzetet helyre tenni számára. Vagyis: a külön levés 1 hónapja miért is volt fontos, és itt külön hangsúlyozni fontosnak tartom, hogy nem ő tett valami rosszat, ami miatt így alakult. Hogy most mi a helyzet, mi család célja, és hol van ebben az ő helye. Mindenképpen fontos biztosítani arról, hogy az elmúlt időszak egyszeri alkalom volt az életükben, ami a kiköltözéssel járt együtt, és nem fog megismétlődni. Leginkább olyan meséket, történeteket érdemes kitalálni, amik az ő élethelyzetével egyeznek, de pl. egy kedvenc állat, vagy regényhős, filmszereplő, stb. a főszereplője, és hozzá hasonlóan nagyon fél, de belátja, hogy nem rossz gyerek volta miatt hagyta el őt egy hónapra a családja, hanem azért, hogy őt biztonságban tudják fogadni az új helyen. Ezáltal túljut a félelmén, és jutalmul nyugodt, vidám élete lesz, élvei a sulit, a barátokat. Valószínűleg több hasonlót érdemes elmesélni, majd átbeszélni ilyen módon távolítva tőle az élményt. Fontos arról is beszélni vele, hogy kihez fordulhat (pl. nagyszülő, ottani barát) olyan szituációban, amikor esetleg a szüleit nem érheti el valami miatt. Azonban jó, ha a szülők mobil száma nála van, és hívhatja is Önöket. Ezzel azonban nagyon óvatosan kell bánni, és kiemelni, hogy ő mindig számíthat Önökre, és nem akarják őt elhagyni, sem tőle akárcsak átmenetileg is elválni, nem emiatt kerül szóba a téma, hanem, mert pl. előfordulhat, hogy anya és apa későn ér haza a munkából valami miatt. Gondosan kerülendő akár betegség, akár baleset, és hasonlók említése: ezek csak fokoznák a félelmeit. Ehhez kapcsolódóan előre érdemes megbeszélni, hogy pl. most elmennek ide, vagy oda, ott ez és ez fog történni, de nála van a telefonja, és bármikor hívhatja az anyut, ha gondolja. Vagy ha időkorlátok vannak, pl. munkaidő, akkor arról is pontosan beszélni, hogy mettől meddig tart. Ezzel párhuzamosan célszerű erősíteni őt abban, amiben ügyes, amiben jó: sokat dicsérni, ha arra alapot ad, elismerni az erőfeszítéseit úgy a tanulás, mind pl. az otthoni szerepe kapcsán. És csak olyan felelősséget célszerű rábízni, ami életkorának megfelel. Tehát pl. a saját iskolatáskája, házi feladatai, szobájának a rendben tartása. Minden másban éreztetni vele, hogy a szülők döntenek, de figyelembe veszik az ő véleményét, gondolatait is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy őt ezért felelősség terheli, hiszen, mint említettem, a szülők döntenek. Azért fontos ez, mert gyerekkorban még a túl sok mindenbe való bevonás, amik a felnőttek dolgai tulajdonképpen, nem a bizalmat, hanem a félelmet, szorongást erősíti: számára még átláthatatlanok ezek a dolgok, és nem képes emiatt megfelelően reagálni. Emiatt ha tájékoztatják is ügyekről, azokról már mint eldöntött, megoldott kérdésekről szóljon a tájékoztatás, vagy ha még folyamatban vannak, akkor azzal a kitétellel, hogy ezt azonban a szülők majd megoldják, neki csak tájékoztatásul mondták el, hogy ne érje majd meglepetés. Tehát a felelősség alóli felmentése, tehermentesítése mindenképpen kihangsúlyozandó, mert anélkül számára nem egyértelmű. A mindennapokban pedig javaslom, hogy a félelmeit úgy jelezzék vissza, mint amit megértenek, és elfogadják, hogy nehézséget jelent számára ez a folyamat, de mindenben a segítségére vannak. Viszont nem tartom célszerűnek, ha pl. azt jutalmazzák, ha nem jelezte aggodalmát, vagy nem aggódott a boltban, amikor egy kicsit távolabb ment tőle: ezzel túlságosan ráirányul a figyelem a tünetre, és könnyen előfordulhat, hogy ezáltal fixálja, inkább fenntartja azt ez a hozzáállás. Ilyenkor inkább csak egy „na máris itt vagyok” megjegyzéssel érdemes túllépni a szituáción. De érdemes itt is előre jelezni, hogy most odamegy a másik polchoz megnézni valamit. E-mailben ezeket tudnám Önnek javasolni.

  3. 2015-03-16 15:00:00

    Egy ügyfél ma érkezett leveléből egy részlet: "... minden eddigi segítségét nagyon köszönöm! Úgy érzem, sok mindent teljesen másképpen látok, értékelek a terápia óta és ez az élet minden területén pozitív változást hozott az életembe." Köszönöm Neki, és örülök, hogy így látja.

  4. 2015-02-20 15:00:00

    Üdvözlöm! Elnézést, hogy levelemmel zavarom, de már nagyon aggaszt a problémám, nagyon szeretnék segítséget kapni. Én egy 18 éves fiú vagyok, […] hónapja vagyok együtt barátnőmmel, ő az első lány az életemben. Mindketten szüzek vagyunk, […]. […] hónap alatt már kb. négyszer akartunk lefeküdni egymással, azonban valamiért behatolás előtt, mindig lelankadtam. Tegnap újra nálam aludt és most is felhúztam a gumit, készültem behatolni és akkor lankadt le. Mondta a barátnőm semmi baj, addig próbálkozzunk, míg nem sikerül. Én is ezen a véleményen voltam. Addig csókolóztunk, simogattuk egymást, majd negyedik próbálkozásra sikerült a behatolás. Azalatt minden rendben volt. Majd reggel úgy döntöttünk, hogy akkor is csináljuk. Előjáték alatt itt is minden rendben volt, ahogy eddig mindig. Most is mikor arra került volna a sor, akkor lankadtam le. Akkor el is ment a hangulat. Azt hittem, ha már az első behatolás meglesz, onnantól nem lesz gond. Ez a reggeli eset kicsit szíven ütött újra és szeretnék rájönni, hogy mi okozza ezt. Illetve én sejtem; valószínű mert ő is szűz és én is, izgulok. Magam és ő miatta is. És a kudarcok után már rástresszelek a dologra. Zavar a dolog, ez el fog múlni? Hogy lehetne ezen segíteni? Kicsit néha már kellemetlen, ugyan a barátnőm megértő ez azért segít sokat. Mint írtam: előjáték során mindig minden rendben van, csak a behatolásnál van ez a probléma. Előre is köszönöm, ha tud nekem segíteni. […]------------------------------------------------------------------------------------- Üdvözlöm! A merevedési zavarok mögött előfordulhatnak testi okok, amik urológiai és vérvizsgálattal (pl. vashiány) kideríthetőek. Az Ön levelében azonban nem találtam erre utaló jeleket. Egy kérdés még fontos: önkielégítéskor eljut-e problémamentesen az ejakulációig / orgazmusig? Ha igen, az a testi okok ellen szól, ha nem, akkor javasolt egy urológust felkeresnie. Az biztos, hogy Önök között szerelem szövődött, és egymást támogatják, megértik, tehát a kapcsolatukban szintén nem valószínű olyan probléma, ami hasonló tünetet okozhatna. Viszont úgy gondolom, Önnel egyetértésben, hogy a legvalószínűbb magyarázat a stressz, a gyakorlatlanság, az izgulás. Főleg, hogy ez a behatolás előtt történik, addig nem tapasztal problémákat. A stressz csökkentésében egyrészt a tényszintű tudás tud segíteni, vagyis a barátnője nemi szervének ismerete anatómiailag. Ezt gondolom, (tan)könyvekből már megtanulta, de az orális kényeztetése során közvetlenül is szerezhet ismereteket róla. Fontos, hogy legyen egy képe, hogy hogy néz ki, hol a hüvelybemenet, hogy tudja, "hova dugja" a péniszét. De fontos, hogy legyen élménye arról is, milyen belülről az élménye: ezt pl. az ujjazásnak nevezett kényeztetéssel szintén megtapasztalhatja: egyrészt a barátnője azt, hogy milyen érzés, amikor van valami a hüvelyében, másrészt Ön, hogy milyen érzés a hüvelyben lenni. Ezek az élmények segíthetnek az ismeretlenség, és az attól való izgulás leküzdésében. Olyan ez, mint amikor fél az ember a sötétben: nem tudja, mi történhet. Persze, ez nem elég, de az első lépés. Ha ezen túljutnak, akkor javaslom a kézzel való kielégítést kölcsönösen. Önnek is fontos megtapasztalnia, milyen az, ha nem Ön fogja a péniszét, de azt is, hogy hogy tudja kielégíteni, orgazmushoz juttatni a barátnőjét. Hiszen a hüvely mellett a csikló is egy fontos szerv: annak ingerlése vezet orgazmushoz. Remélhetőleg a barátnőjének is vannak élményei önkielégítésről: ennek során már talán megismerte saját testét, és tud Önnek segíteni, hol esik neki jól, ha ingerli a nemi szervét, és azt hogyan célszerű tenni. Ha már ezen a módon el tudják egymást juttatni az orgazmushoz, akkorra van egy tapasztalatuk, élményük egymás testéről, annak érzékeléséről, hogy mi jó, és mi kellemetlen a másiknak, és hogy reagál pl. az ingerlésre, az orgazmusra. Ez ár egyfajta magabiztosságot is eredményezhet, hiszen már jobban ismerik egymás testét, és viselkedését. Ezt követően lehet a behatolásra visszatérni. Célszerűbb ezt olyan pózban, ahol a barátnője vezeti be a péniszét a hüvelyébe, mert így ő érzi, hogy hogyan jó számára. Ez pl. lovagló pozicíóban könnyen megloldható, amikor Ön van alul, és barátnője mintegy "beleül" a péniszébe, azazhogy ráül. Majd saját ritmusában kezdhet mozogni vezetve az Ön kezét a csiklójához, amit Ön ingerelhet, ezzel is segítve az Ő jó érzését. Ez ilyenkor kissé fontosabb is, mert a csikló ebben a pózban kevesebb ingerlést kap az elhelyezkedés miatt. Ha már ebben a pozícióban jól megy, akkor lehet váltani pl. a klasszikus misszionárius pózra (lány alul, fiú ráfekszik és persze karjaival tartja magát), vagy akár a hátulról behatolásra. Mindeközben Ön egyedül is tehet valamit a cél érdekében: fantáziájában, képzeletében szinte képszerűen, mintha tv-n nézné, elképzeli, amint egy kellemes együttlét során gond nélkül tud behatolni, és fel sem merül az izgalom a kudarctól. Ezzel az agyát tudja tréningezni arra, hogy nincs oka aggodalomra. Aztán ha már így sikerül, akkor elképzelheti úgy, hogy nem tv-n nézi, hanem Ön csinálja, átéli, ott van. Ezzel egy képzeletbeli, de mégis saját élményt adhat az agyának arról, hogy nincs veszély, nincs ok aggodalomra. Ha midezek nem hoznak eredményt, akkor javaslom, keressen fel pszichológust, aki tud Önnek segíteni az izgalom, stressz csökkentésében. Üdvözlettel: Bertók Gyula------------------------------------------------------------------ Ez volt a levélírónak elküldött válasz, amihez itt hozzáfűzöm: levélben nem lehet feltáró munkát végezni, emiatt csak viselkedésbeli eljárásokat tudok javasolni. De természetesen ezek nem pótolják a pszichoterápiát, amire szükség lehet, ha nem segítenek a magatartásterápiás módszerek. Egy terápiában érdemes megtalálni az okot, és azt kezelni egy személyes kontaktusban. Ezzel a nagyon lényeges momentummal tud többet a terápia a levélbeli tanácsadásnál.

  5. 2015-02-04 21:09:27

    Ha egy 16 éves lánynak nemi identitás -bizonytalanságai vannak, mi a felnőttek feladata? ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 16 évesen, kamaszként nagyon komoly érzelmi forrongást él meg az ember, keresi önmagát, a leendő felnőttet. Ilyenkor mindennek sokkal nagyobb a jelentősége, súlya számára, és így sokkal nehezebb is feldolgozni, kikeveredni belőle, feldolgozni, helyre tenni, tovább menni. Keresi felnőtt identitását, a nemi identitását. Alapvetően bizonytalan, gyakran előfordul az is, hogy éppen a nemi identitásában. Ez a bizonytalanság a keresés jelzése a legtöbbször. És annak is célszerű kezelni, látni. Még ennél többet nem lehet tudni. A felnőttek részéről a legjobb a nehézségeiben, krízisében mellette állni, meghallgatni, amikor mondanivalója van, és békén hagyva, amikor erre tart igényt, ahonnét azonban bármikor visszatérhet a beszélgetős helyzetbe. Nem adni tanácsokat, nem vigasztalni - azok úgyis csak üres szavak, és felnőttként sem jelentenek sokat az "ilyen az élet", "mindenkit érnek csalódások", "ne is törődj vele", stb típusú mondatok. Ellenben ha biztatást kap, hogy ő erős, és túl fog rajta jutni, de addig is mindenben számíthat a szülők - barátok segítségére, támogatására, az már tud valamit jelenteni. Pl. azt, hogy bíznak benne, és mellette állnak, bármi is történik. Ez pedig már fontos. Célszerű elismerni, hogy bizony ez nehéz helyzet, és komoly próbatétel végigélni, de képes rá, és támogatják is benne. Gyakorta csak az odafigyelő meghallgatásra van szükség, amikor érzi azt, hogy figyelnek rá, és fontos, amit mond. Nagyon sokszor ez segíti a legtöbbet. Ha érzi azt, hogy akár leszbikusnak, akár fiús lánynak, akár nőideálnak érzi éppen magát, vagy éppen ezt a szerepet próbálgatja, egyaránt komolyan veszik őt, és mellette állnak, akkor megérzi azt, hogy az a fontos, hogy olyan legyen, amilyen ő valójában, és ez a legtöbb, amit egy embernek, kamasznak adhat a családja. Vagyis azt gondolom, hogy az ilyen téren megnyilvánuló elvárásmentes, elfogadó, támogató szeretet az, amit érdemes kifejezni az irányába. Mellette természetesen ha tanácsot kér valamiben, akkor lehet neki adni, de oly módon, hogy az egy vélemény a szülőtől, amit neki tovább kellene gondolnia, és a segítségével a saját véleményét megalkotni. Nem valami kész, kőbe vésett igazság. Krízishelyzetben az ilyen jellegű tanácsokra is szükség van, hiszen egyfajta fogódzót adnak, de az is fontos, hogy érezze a saját kompetenciáját és szabadságát is: ezt jelzi, hogy véleményként kezelendőként feltüntetés, és hogy neki kell továbbgondolnia. Üdvözlettel: Bertók Gyula

  6. 2015-01-10 20:44:14

    Mindenkinek, aki erre az oldalra "téved" - ha hangja lehetne soraimnak, akkor most erőteljesen nyomatékos lenne - ne is keresgéljen tovább! Megtalálta a megfelelő pszichológust, aki olykor kemény, igaz azt is humorral teszi, de minden kialakult helyzetben, adott szituációban, állapotban tudja mit kell tennie, olykor pedig olyan, mit egy Léleksüti! Remélem nem sértettem meg ez utóbbi kifejezéssel… de valóban eltudja érni az effajta boldogságot megélni a léleknek. Nevezhetném a Bertók Gyulát tanítónak, segítőnek, vezetőnek. Óriási öröm számomra, hogy megismertem és vele "dolgozhatok", mert sajnos van mit tenni. Egyfajta parázson sétálás ez az egész, bár még soha nem tettem, s talán nem is vágyom rá, de mégis. Tehát! Sétálsz a parázson és szinte csontig hatolóan égeti a talpad, s még a szaga is kissé elviselhetetlen - ezek a folyamatos rosszullétek - de újra és újra felemelheted a lábad - érzed megint egy kicsit előbbre jutottál - aztán újra rálépsz, ismét felemeled… rálépsz… felemeled... s már-már látod néha-néha a végét, s ez fantasztikusan jó érzés, nahát ebben segít, vezet, tanít a Gyula! Elkezdessz hinni magadban, hogy ha ekkora erőfeszítés kellett ahhoz, hogy folyamatosan ilyen rosszul legyél, hitet ad neked, hogy nem nagyobb erőfeszítés az, hogy jól érezd magad!! Köszönöm neki, bár ez oly kevés, mert szavakkal nem kifejezhető az ő munkájának jelentősége, lényege, eredménye!! Talán nem is tudjuk mit jelent igazán hálásnak lenni?!! A cél a gyógyulás, bár személyiségfejlesztésben is kiváló segítség, és jó szakember!! Tehát mindenkit arra buzdítok, francba az új ruhákkal, okosabb telefonokkal, esetleg fölösleges tárgyak felhalmozásával stb., ehelyett kérjen segítséget és inkább öltöztesse a lelkét pompába, mert egyébként minden hiába… marad a parázson sétálás…. Minden következő alkalmat, terápiát türelmetlenül, tele félelemmel, ám gyermeki örömmel fogod várni!! Anonim vagyok, de megosztani ér, nincs facebook profilom, de neki van (tudjátok másolás-beillesztés-megosztás), s netán más is így érez, vagy esetleg ilyen "cipőben jár" segítséget keresve, s ezáltal többekhez eljuthatna üzenetem…, még azokhoz is, akik sajnos nem "tévednek" erre az oldalra….

  7. 2014-07-06 00:00:00

    Nekem csökkent az alvásigényem, úgy 3-4 éve hirtelen...55 éves vagyok most, gyakran 3-4 kor ébredtem, de én ezt ne fogtam fel tragikusan. .-) Ilyenkor: gyertya, békés olvasgatás, írás, meditálás, tervek készítése, kidolgozása, esetleg egykönnyű tea, a legszebb mentális hajnalaim. Szóval ne dühöngve akarok ilyenkor visszaaludni... Tudományos továbbképzésem fix napi része. nem dohányzom, nem kávézom, mozgok, pl 24 km bicaj vagy egy torna. Valahogy megszerettem a kávét, és amióta kávét iszom, azóta reggelig alszom!:-) A stimuláló szerek néha forditva működnek.LÁnyomnak egyszer adtam egy nyugtatót és akkor el sem aludt aznap éjjel...lehet, hogy nálunk forditva működik??? Kávé óta alszom... ki érti ezt??? ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Bertók Gyula: Köszönöm a hozzászólást! A cikkben egy rövid félmondatban megemlítem, hogy néha a koffein (kávé) hat jól altatóként. Alapvetően az ilyen jelenségek, amikor valami a fordítottjaként hat, mint várnánk, paradox hatás néven ismertek. A kávé azokban az esetekben segíti az alvást, amikor valamilyen vérkeringéssel összefüggő probléma áll az alvászavar hátterében. Mivel a kávé javítja az agyi vérkeringést,ezzel javítja ilyenkor az alvást is. Persze, ez a leggyakoribb, egyéni eltérések mindig lehetségesek. A nyugtatók gyerekeke, serdülők, idősek, és időnként fiatal felnőttek esetében gyakran hatnak paradox módon élénkítőként. Ezekben az életkorokban a dozírozás is eltér, de a gyógyszerek megválasztása is, mert a gyerekpszichiáterek, gerontológusok jól ismerik az egyes gyógyszerek életkori speciális hatásait. Nem vagyok pszichiáter, de azt tudom, hogy pályakezdőként időnként rácsodálkoztam, hogy egy adott gyógyszert nálunk, felnőtt pszichiátrián mennyire más esetekben alkalmazták a pszichiáterek, mint a gyerekpszichiátriai osztályon! Ami igaz a felnőtt korra, nem mindig igaz attól eltérő életkorokra.

  8. 2014-06-20 13:19:33

    Honnan tudni,hogy jó a diagnózis?Van esetleg valódi tudományos eljárás ami kimutatná a bipoláris zavart.Honnan tudni hogy meddig kell szedni a gyógyszert és mennyit?Személy szerint a gyógyszert kezdem elhagyni.Így legalább tudom mit csinálok és nem visznek a kórházba gyógyszer mérgezéssel.Létezhet hogy a gyógyszer kiváltott nálam furcsa pszichikai tüneteket?-Amiket a szedés előtt nem tapasztaltam.Kezdve az iszonyú félelemtől a furcsa téveszmékig és a befolyásolhatóságig ami egy fajta gyenge akarat erővel társult?Azért ez érdekes. ---------------------------------------------------------- Üdvözlöm, Köszönöm a hozzászólását! A diagnózisok felállításának megvan a szakmai rendje, szabályai, kritériumai, amik szerint el kell járni ennek során. Ha ezek betartásával történik a diagnózis felállítása, akkor kicsi a tévedés esélye. Gyógyszerekkel kapcsolatos kérdésekben pszichológusként nem vagyok illetékes: az orvosi szaktudást igényel, vagyis pszichiáter szakorvos kompetenciájába tartozik. Így sajnos az erre vonatkozó kérdéseire nem tudok válaszolni Önnek. Azonban azt mindenképpen javaslom, hogy a gyógyszerekkel kapcsolatos kételyeiről, problémáiról konzultáljon szakorvossal, mert súlyosabb problémák is felmerülhetnek az elhagyása során. Kérem, keressen fel ez ügyben pszichiátert.

  9. 2013-12-13 13:00:00

    [....]vagyok, [...] éves, [...] házasságban élő [...] asszony. Férjemmel 1999 óta élünk együtt, kapcsolatunk ingatag, mondhatni, már csak a gyerekek tartják össze, ami sem nekik, sem nekünk nem jó. Többször próbáltunk javítani ezen az áldatlan állapoton, pártetápia, szimbólumterápia, születéstréning, egyéni pszichoterápia segítségével. Minden csak ideig-óráig segített. [...] könyvét olvasva meggyőződésemmé vált, hogy az [...](terápia) nálunk is eredményes lehet! Mindketten szeretnénk javítani a kapcsolatunkon, bár a [...]terapeutánk szerint kompatibilitási problémák is vannak, magyarán, nem illünk össze. Viszont szeretjük egymást. Olyan jó lenne ezt a szép családot együtt tartani! Nem találok Magyarországon pszichológust, aki konkrétan ezzel a módszerrel dolgozik. Esetleg tud javasolni valakit, vagy talán működhetne a dolog online, Önnel? Kérem, segítsen!------------------------------------------------------------------------------------------------------ Válasz: A levele alapján már nagyon sok próbálkozás, terápia volt eddig a házasságuk történetében, de nem hozta meg a kívánt eredményt. Megítélésem szerint érdemes lenne arról kezdeni beszélgetni, mi lehet az eredménytelenség hátterében, illetve mi motiválja azt, hogy nem képesek az Önök számára megfelelő házasságra, sem annak felbontására, vagyis az Ön szóhasználatával élve: mi motiválja ennek az áldatlan állapotnak a fenntartását? Mi motiválja azt Önöknél, hogy semerre nem képesek elmozdulni ebből a helyzetből: sem a javulás, sem az elválás felé? Merthogy jelenleg úgy tűnik, mintha a cél maga az állapot fenntartása lenne, bár természetesen ez nem tudatosan elhatározott, de minden jel erre utal. Szóval a magam részéről ajánlanám az ezen való munkát, akár terápiában is. Voltak a praxisomban hasonló terápiára járó párok: viszonylag sok embert érint a probléma. Egyébként Finnországban tanultam az [...](terápiát), de nem vagyok a specialistája. Olyan terapuetát, aki enne a terápiás módszernek a specialistája, sajnos nem tudok ajánlani Önnek, legalábbis magyarul nem. Amennyiben úgy gondolja, szívesen vállalkozom először egy beszélgetésre Önnel, vagy Önökkel, aztán el lehet dönteni, hogyan tovább. (Megjegyzés: Igen, nagyon sok embert érint ez a probléma: szeretik egymást, de képtelenek számukra élhető, elfogadható kapcsolatra, DE MÉGIS, ENNEK ELLENÉRE együtt vannak. És többnyire gyötrődnek. Ezeket hívja a köznyelv "se veled, se nélküled" kapcsolatnak. A legfontosabb ilyenkor az, hogy nem mozdul ki erről a holtpontról, nem változik semmi. Rejtett okok húzódnak meg a háttérben, amik sokfélék lehetnek. Eric Berne a tranzakcionál analízis fogalomkörében "emberi játszmákként" értelmezi és igyekszik kezelni. A dinamikus irányzatok traumaismétlési kényszer fogalomkörében látják az okokat, a viselkedésterápiás iskolák a magatartás módosításában keresik a kivezető utakat. Susan Forwad a saját szülőkkel való kapcsolatra vezeti vissza az ilyen problémákat. Saját gyakorlatomban eddig az tudott segíteni hasonló helyzetekben, ha sikerült megtalálni a múltban gyökerező alapvető traumákat, amik hatással vannak jelenlegi életünkre is, és ezeket sikerült tehermentesíteni, tőlük függetlenedni. Ezekben a terápiákban valamennyi fentebb említett iskola gondolatai segítségemre voltak a terápia vezetésében. Jól lehet integrálni az elsőre nagyon különböző gondolkodásmódokat. Nem is csoda: mindegyik ugyanarról az emberről szól, csak más - más nézőpontból. Ugye: minden út Rómába vezet.)

  10. 2013-11-20 13:00:00

    Kedves Bertok ur! Nagyon sok töprenges elözte meg e levelet. Sokaig nem voltam biztos abban, hogy kepes vagyok-e megbirkozni a mindennapok kisebb-nagyobb nehezsegeivel - az Ön segitsege nelkul is. Feltem elvagni a "köldökzsinort". Szuksegem volt a probaidöre... Jelentem jol vagyok, hiszen a "megoldas" mindig bennem van. Neha nem könnyu megtalalni, de vegul sikerul es az nagyon jo erzes! Nagyon köszönöm mindazt amit ertem tett es kivanok Önnek (is) tovabbi sok sikert es boldogsagot!

  11. 2013-11-15 15:09:54

    [...] Ma voltam a pszhiiátrián, mert fizikai eü. állapotom a koromhoz képes megfelelő ( sorozatos kivizsgálásokon vettem részt, mint pl. szívkatéterezés, pajzsmirigy szövettani vizsgálat, Koponya CT, nyaki ultrahang. ) mondta a belgyógyász-kardiológus kezelőorvosom.Amikor mindezeket átnézte, közölte, hogy itt a lélekkel van baj. Ezért is kerestem fel a phszihiáteremet. A mai vizsgálatok, ill diagnózisok: Kevert szorongásos és depressziós zavar, Nem-meghatározott bipoláris affektiv zavar - ez most az új diagnózis -, Érzelmileg labilis személyiség zavar, Alkalmazkodási zavarok. Ezek 20[...]-től vannak, mert a fiúnk [...] éves korában meghalt. ( 1 perc alatt megállt a szíve ) Én bármit csinálok, nem tudok napirendre térni, nem érdekel semmi. Még azt kifelejtettem, hogy ezeket a vizsgálatokat azért rendelte el kardiológusom, mert [...]-én ( mostmár tudom, hogy csak kihagyás ) tudatkiesésem volt, s ez [...]-én, és [...]-én is megtörtént. Kb 2-3 perc.Sajnos az unokával is megszünt a kapcsolat. Ez is bánt. Nem tudtunk leülni megbeszélni, hogy miéért.Most több nem is jut eszembe, csak a fenti cikk olvasása közben sok mindenben magamra ismerte.Kérdésem: ez az un. bipoláris affektiv zavar meddig tarthat.No........ itt is mutatkozik, hogy nagyon feledékeny vagyok, rosszul alszok. Kifelejtettem, hogy milyen gyógyszereket szedek. Eddig [...] + [...] altatót, mégsem tudok rendesen aludni, sokszor felébredek.Bocsánat az összevisszaságért, de ezt most olyan jó volt kíírni magamból.Tisztelettel üdvözlöm Önt [...].----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Kedves Hozzászóló! Vannak olyan nehéz élethelyzetek, amik hirtelen, sokként érnek minket, és szükségünk van némi időre, hogy felfogjuk egyáltalán, mi is történt. Ilyenkor nem ritka, hogy lebénulunk szinte, mintha valami ködös állapotban lennénk egy időre, vagy kiesnek emlékek. Aztán ha az így kapott idő alatt sikerül felkészülni, akkor már képesek vagyunk tudomásul venni, és lassan – lassan talán feldolgozni is. Ilyen a hirtelen halál is a családban. A gyászidőszak után már képesek vagyunk elengedni az elhunytat, hogy nyugodjék békében a sírjában, de soha nem felejtjük őt el. Része az életünknek, múltunknak, de a jelenünknek és jövőnknek már nem. Csak az emléke. Sajnos, az ilyen válságok, krízisek bármennyire is nehezek, lassan birkózunk meg velük, mégis hamarabb elmúlnak, mint az Ön által írt bipoláris zavar. Az megközelítőleg olyan állapot, mint a cukorbetegség: gyógyszerrel jól karbantartható, de meg nem szokott gyógyulni. Persze, ahogy vannak olyan típusú cukorbetegségek is, melyek csak átmenetiek, pl. egy gyulladás következményei, úgy van olyan bipoláris zavar is, ami egy idő után meggyógyul. De talán ha nem csak gyógyszert tudnak kapni,hanem pl. valakivel (akár egy pszichológussal) kibeszélhetné magából a problémáit, lehet, hogy könnyítene a helyzetén.

  12. 2013-06-07 16:16:46

    Angolul beszélő beteget is tudna kezelni? Válasz: Üdvözlöm! Sajnos, nem. Magyarul és finnül tudok terápiát vállalni.

  13. 2013-05-28 00:00:00

    A gyermekem jól létével kapcsolatban kerestem meg önt,mivel kb.[...] évvel ezelőtt elváltam a gyermekeim édesanyjátol,azóta is az anyuka a gyám!Az idősebbik gyermekem, aki decemberben tölti a [...]. életévét,már ugy érzi hogy velem szeretne maradni. Kissé lelkisérült is,az észrevételeim szerint,megviselte a válásunk,[...].Elmondása szerint,nem kapja meg azt a szeretetet,bánásmódot az anyátol amire neki szüksége lenne,viszont én megadom neki. [...].Mit tehetnék,hogy a nagyobbik fiam velem maradhasson.Az anya ellenzi azt is hogy több ideig velem legyen a fiam,és üzenni szokott neki hogy menjen haza,de félve megy haza a fiam,mert durva,fenyegető dolgokat szokott üzenni a fiamnak!Kérem segitsen,mert tehetetlennek érzem magam!!! --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Válasz: Sajnos, amiről írt, a nehezebben megoldható helyzetek közé tartoznak, mert a válás után gyakorta maradnak feldolgozatlan indulatok a szülőkben, vagy egyikükben, amik gyakorta a gyereken vezetődnek le. Időnként pedig a gyerek a másik elleni fegyverként is szolgál. A jelen esetben viszont úgy látom, nem ilyesmi van a dolog hátterében (bár nagyon kevés az információ, így tévedhetek is), hanem inkább érzelmi elhanyagolás, illetve a gyerek nem kapott megfelelő támogatást, hogy ebben az elég bonyolult hálóban eligazodjon és megtalálja a helyét. Érzem és értem, hogy Ön [a gyermeke] érdekét tartja szem előtt, és szeretne könnyíteni a helyzetén, vagy inkább normálisabb környezetben szeretné tudni őt. [...] Ha jól értem, Ön úgy véli, hogy [...] esetében mindenképpen egyfajta elhanyagolás, érzelmileg nem megfelelő bánásmód veszi őt körül, és ezt [...] maga is így érzni. (Remélem, sikerült finoman fogalmaznom, mert inkább az "[...] fél az anyjától, illetve jelenlegi családjától" kifejezés volt a gondolataimban.) Ezt egy apának mindenképpen nagyon nehéz nézni, és főleg a legrosszabb, ha tehetetlen is egyben. A jog és a hivatalok sajnos kevés segítséget szoktak adni az apáknak, mert még él a képzet, hogy gyereket csak egy anya tud jól nevelni. Hát nem mindig, ezt be kell látni. Természetesen a legjobb megoldás az, ha az elvált szülők meg tudnak állapodni egymással a gyerek érdekében. Azonban a jelenlegi helyzetben, leveléből úgy látom, erre kevés a lehetőség, esély. Talán egy próbát azért megér, főleg, ha inkább első körben csak érdeklődik az anya álláspontjáról a kérdésben. Bár nekem úgy tűnik, hogy a beszélő viszonyt is nehezen tudják fenntartani egymással, nem hogy ilyen súlyú kérdésről tudnának érdemben beszélgetni. De ki tudja, hátha .... Nem tudom, hol laknak, de amennyiben Magyarországon, úgy lehet segítséget kérni a területileg illetékes nevelési tanácsadótól, vagy gyerekpszichiátriai rendelőtől. Nekik megvannak a lehetőségeik, hogy a gyerek vizsgálata alapján véleményezzék a körülményeket, és akár az elhelyezés megváltoztatását is indítványozzák. Feltétel tudomásom szerint, hogy Önnek is legyen szülői joga a gyerek felett. Amennyiben ez a válás után Önt nem illeti meg, úgy az iskola is kezdeményezheti a nevelési tanácsadói vizsgálatot. Egy további lehetőség, de ez már hivatali eljárás, a gyámhivatalnál gyermekvédelmi bejelentéssel élni és kérni a gyermek elhelyezésének megváltoztatását. Ugyanez lehetséges ügyvéd és bíróság útján is. Végső soron minden esetben a bíróság dönt az elhelyezés megváltoztatásáról olyan esetben, amikor a szülők erről nem tudnak megállapodni. Addig is azt gondolom, a legtöbb, amit tehet, hogy a rendelkezésre álló időben minden támogatást, érzelmi segítséget megad [...] abban, hogy kiismerje magát ebben a bonyolult helyzetben, és a saját érzelmeiben is. Sokszor fordul elő, hogy a gyerek úgy érzi, ő a hibás a szülők válásáért, mert ő "rossz gyerek" volt, és emiatt bűntudta van, önvádlásokkal küzd. Szintén gyakori, hogy haragszik az eltávozott szülőre, de ezt az érzését nem tartja helyesnek, és elleplezi, önmagát pedig már emiatt is rossz gyereknek érzi. Mindezekben célszerű segítséget nyújtani neki, és megnyugtatni, hogy a válás nem az ő hibája, és nem tőle, hanem az anyutól vált el az apu. Valamint arról is biztosítani, hogy ilyen helyzetben természetes a harag is, és az az érzés is, hogy cserbenhagyottnak érzi magát. Ettől ő még nem válik rossz fiúvá, és nem veszíti el az apa szeretetét. Amit elmondtam, azok általában, gyakran előforduló dolgok. Arról nincs információm, [...] hogy van? Ezért lenne szükség a szakemberrel való konultációra a fiúval, hogy ne általában, hanem konkrétan az ő számára megfelelő segítséget megkaphassa.

  14. 2013-05-20 13:00:00

    Gondjaim vannak azzal hogy bármit tesz a párom nem bízom benne és mindig arra gondolok hogy megcsal holott mindent meg tesz értem és a gyerekemért! kérem segítsen ha tud vagy csak hallgasson meg! nem tudom hogyan tudnák megváltozni vagy nem gondolni mindig rosszra! betegesen féltékeny vagyok! --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Válasz: A féltékenység egyfajta betegség, ami nem függ attól, mit tesz a másik. Az ettől szenvedő ember érzése ez. Emiatt érdemes pszichoterápiát igénybe venni annak, aki zavaró mértékben féltékeny.

  15. 2013-05-20 13:00:00

    Üdvözlöm , olyan "betegség" miatt fordulok Önhöz ami már lassan két éve keseríti meg a mindennapjaimat. Nem is tudom hol kezdjem voltam már pszichológusnál úgy egy éve de azt sajnos [...] nem tudtam befejezni és úgy érzem érdemi változást nem is hozott volna. Megpróbálok rövid lenni , lényegében a pszichológushoz derealizáció miatt fordultam amely akkor már 1-2 hónapja fennállt. Akkor jött először elő amikor nyári munkán dolgoztam egy pár napig megvolt orvoshoz is elmentem vizsgálatok semmit nem mutattak majd "megnyugodtam" és elmúlt. Akkor annak tudtam be hogy talán túl sok energiaital és kávé fogyasztás miatt volt ezért jó darabig nem ittam majd mikor elfelejtkeztem róla és véletlenül megittam egy üveggel utána teljesen pánikba estem majd addig mondogattam magamba ,hogy most újra elő fog jönni amíg elő is jött és egy jó ideig el sem múlt. Mint kiderült a pszichológusomnál elméletileg generalizált szorongás szindrómám van (vagy valami ilyesmi) igazából a derealizáció már nem áll fent viszont helyette már mindenfajta tünetet produkáltam a lényeg mindegyiknél ugyan az ,hogy állandóan szorongok valamin például szédülés , nehéz légzés , fejzsibbadás , izomfájdalom a lábaimba , "idegesség" érzet ami néha körülbelül pánikrohammá fokozódik olyan intenzív. Tehát mindig más tünet van , viszont vannak jobb és rosszabb időszakok, ha sokat kell otthon lennem akkor végem viszont mikor lefoglalom magam , nem figyelek rá akkor eltűnnek ezek az érzések.A terápia alatt persze kiderült ,hogy mi az oka ezeknek és minden bizonnyal egyfajta szociális fóbiám van ami nagyjából a középiskola elején alakult ki szép lassan. Kitudja miért a rossz közeg vagy hogy nem a képességeimnek megfelelő iskolát választottam - nemtudom már de idővel belefásultam nem érdekelt semmi nem voltak barátaim nem volt hova mennem , megváltozott a személyiségem, egy időbe még emberekkel sem mertem normálisan beszélni és valahogy kialakult ez a "fóbia". A terapeutám szerint ez a fő oka mindennek és ez nem is olyan légből kapott dolog elvégre ha éppen tetszett valamilyen lány vagy valamilyen nyári fesztiválon voltam mondhatni teljesen rendben volt minden ezek kis oázisok voltak az én kis tortúrámban.Hogy változott e valami az életembe két év óta? Nem. Tényleg nem igazán tudom már hogy mit tegyek de még mindig nincsenek normális barátaim , barátnőm nem nagyon tudok eljárni sehova ugyan ott vagyok ahol a part szakad. Egyszerűen nem tudok normálisan kapcsolatot teremteni talán ez a gond , még mindig nem tudok ugyanúgy viselkedni társaságban/idegenek előtt mint "normál" módban ,úgy tűnik nem tudok változtatni ezen a szociális rendellenességemen. Ráadásul elképesztően nehéz erre koncentrálni amikor rosszul van az ember. Nem tudom létezik-e erre valamiféle készítmény , vagy ezekre a képzelt rosszullétek elmulasztására mit kéne kitalálnom. Még vizsgák előtt írtak fel Frontint azt azóta nem szedtem be nem igazán merek BÁRMIHEZ is hozzányúlni ,mert attól félek csak rosszabb lesz. Hallottam már jókat gyógyszerekről de olyat is aki már évek óta szedi. Válaszát előre is köszönöm. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Válasz: Köszönöm a levelét! Többször is elolvasva úgy érzem, csak azt tudom javasolni, hogy jelentkezzen pszichoterápiára, mert a leírtak alapján az lenne a megfelelő gyógykezelés Önnek. Ha megoldható, talán a legjobb lenne, ha folytatná a korábban félbeszakadt terápiát. Ha valami miatt az nem megoldható, akkor egy másik terapeutát érdemes felkeresnie. Természetesen ha úgy gondolja, én magam is szívesen vállalom. Amiért ez a javaslatom, annak oka, hogy úgy tűnik a leveléből, az évek során egyre több és több tünete jelentkezett, viszont ezek mindegyike a szorongásos tünetkörbe tartozik, vagyis a közös gyökerük a szorongás, amiről a megkezdett terápiában többet is megtudott. A derealizációról nem írta, hogy az Ön életében pontosan hogyan is jelentkezett, de igazából a tankönyvi fogalom szintén a szorongásos tünetkörhöz tartozik, tehát beleillik a fő problémái közé. Egy pszichoterápia tud sokáig, leggyakrabban évekig eltartani, és vannak olyan szakaszai, amikor rosszabodások is bekövetkeznek. Bizonyára megvan az oka, hogy úgy gondolja, hogy nem vezetett volna eredményre a megkezdett terápia. Nem is állítom, hiszen honnét is tudhatnám, hogy nem így van. Azt szeretném csak javasolni, hogy ha jobbnak látja, akkor másnál, de mindenképpen bízzon a pszichoterápiában! Nem vagyok orvos, hanem pszichológus (a pszichiáter a szakorvos), de a Frontinról tudom, hogy szorongáscsökkentő gyógyszer. Tehát a szorongásos tünetekre megfelelő terápia, de nem tudja pótolni az okok kezelésére szolgáló pszichoterápiás kezelést, viszont a kettő esetenként jól ki tudja egészíteni egymást. De erről orvossal kell konzultálni, mert ő a gyógyszerek ismerője. A szorongás ugyanúgy betegség, mint pl. a tüdőgyulladás. Ahogy utóbbi sem akaraterő kérdése, úgy a szorongás sem oldható meg akaraterővel, de igazából egyedül sem. A terápia és pl. a szakirodalom olvasása között pont ott a nagy különbség, hogy a terápia egy másik ember közreműködésével zajlik, vagyis emberi kapcsolat - ami az ilyen helyzetekben pótolhatatlannak tűnik. Ez az oka annak, hogy ritkán sikerül szakkönyvekből, vagy akárcsak szakembertől kapott tanács követésével megoldani az ilyen problémákat. (Van, amiket igen, de azok más típusúak.)

  16. 2013-03-21 18:30:59

    (Üzenetként érkezett, szerző megjelölése nélkül. Változatlan formában teszem közzé itt. Mit gondol a leírtakról? A magam részéről másként gondolkodom a dologról, erősen eltér a véleményem. Erről többet a cikkek között olvashat. - Bertók Gyula) "Depresszió kialakulásának fő okozati tényezője, a konfliktus, mely defektust okoz, és nem megértés állapotába kerül a személy. A szellemi képességét meghaladó megoldatlan helyzet, zsákutcába érzi magát, mert nem látja a kiutat, vagy ha látja is de elérhetetlen, megoldatlan konfliktusok sorozata, az agy káoszba, átláthatatlan sötétségben érzi magát. Mint ahogy a kisgyermek, egy új helyzet megoldásának kilátásait nem látva sírással reagál. Egy felnőtt ilyen helyzetbe az életen során elképzeléseivel ellentétes konfliktusokba keveredik, s valóságos defektet kap. Nagyon nehéz kitörni belőle, mert átláthatatlan számára az ok-okozati tényező. nincs rálátása a helyzet megoldására. Ébren van, de még sem tud megfelelően kommunikálni, mert saját gondolatai is akadályt gördít a kommunikáció megvalósításában. Szégyen érzet, vagy úgy ítéli meg, más nem értheti, mert ez egyénileg őt érintő probléma. Neveltetés folyamán identitás különbözőségen alapuló nem megértési konfliktusba keveredik. A kiúttalanság állapota öngyilkosságba kergetheti az egyént. A kilátástalan helyzet megoldástalansága maradandó defektussá válhat. vagyis pszichopata lesz, kényszerképzetek gyötrik és mániákus, kártékony cselekvések sorozatával a környezetére, a társadalomra is veszélyt jelent."

  17. 2013-02-18 00:00:00

    [...]vagyok, [...] éves. Pszichés gondjaim miatt szeretném a segítségét kérni.Nagyon sok problémám volt Magyarországon, a végén munkát sem találtam, megismerkedtem egy magyar férfival aki [...]ban él, és úgy alakult hogy kijöttem lassan [...] éve, természetesen otthon nem feladva mindent. Azóta sajnos még mindig tanulok egy kombinált képzésen, egyszerre nyelvet és az eredeti szakmám tanulom amely otthon [...] volt, itt ez egy [...] képzés [...] munkakörben talán, [...].Így sajnos jelenleg jövedelmem nincsen, akivel élek neki is csak egy kisebb átlagjövedelme van, sok a kifizetni való főleg banki hitelek miatt. Így bármilyen nehezen is de le kell mondanom arról a segítségéről amiért fizetnem kell. Elnézését kérem, úgy gondoltam ezt le kell írnom őszintén.Szeretném kérdezni, hogy az email-es segítségével hogyan működne a lehetőség, [...]Miket írjak le, milyen részletességgel, Ön fog-e kérdezni utána, hogyan zajlana ez, hogyan tudna segíteni. Még egyszer elnézését kérem hogy ilyen problémákat jeleztem.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Válasz több levél után: Bevallom, elég sokat gondolkodtam, mit is ajánlhatnék Önnek? Ugyanis elsősorban pszichoterápiát javasolnék, de arra ugye most nincs mód. Tehát ezt a lehetőséget érdemes első számú javaslatnak tekinteni a részemről, és amikor mód lesz rá, akkor célszerű jelentkezni rá. Addig kompromisszumos javaslatokat tudok tenni. Ha jól látom, két terület tekinthető gócpontnak: az egyik a stressz, feszültség, és a kapcsolódó fizikai tünetek, a másik az idegenben levés, és ebből eredő bizonytalanság, magány érzése. Az első helyzetre stresszélményt csökkentő technikákat tudok javasolni: relaxációs zene, video, illetve olyan tevékenységre időt szakítani, ami kikapcsolja. Ha mozgást szívesen vesz, akkor valamilyen mozgás, pl. úszás, vagy hasonló. Fontos, hogy legyen minden nap valami, ami ide tartozik: tehát egyik nap relax zene, másik nap mozgás, harmadik nap esetleg olvasás. Ugyanis az erre szánt idő, ami kb. fél - egy óra, mindenképpen visszajön ott, hogy ha így feltöltődve áll neki a tanulásnak, az hatékonyabb lesz, rövidebb idő alatt is elvégzi ugyanazt. Erre tehát érdemes időt áldozni. Ami még fontos, a napi ritmus. Ez minden bizonnyal megvan, hiszen már maga a tanfolyam is megszabja a napjai ritmusát, de azért célszerű odafigyelni pl. arra, hogy kb. ugyanakkor feküdjön le, keljen fel, stb. Említette, hogy nem szeretné a korábban elkövetett hibákat megismételni a párkapcsolatában. Jó ötlet, és már csak emiatt is érdemes a párjával közös programokat (is) szerzvezni. Össze lehetne kötni, ha megoldható, pl. a mozgással, együtt elmenni mondjuk úszni. De Önök tudják, mi megvalósítható, a lényeg: legyen nagyjából minden nap valamilyen közös program, amikor csak egymással vannak. Ez lehet persze a családi vacsora is, de jó, ha házon kívüli is van hetente egyszer-kétszer. Ha van a párjának baráti köre, ismerősei, fontos lenne velük is ápolni a kapcsolatot, amennyire ez lehetséges. És különösen fontos a párja gyerekeivel való barátkozás: végső soron a "mostohaanyjuk" lett! Jelenleg mintha ellenségesen viszonyulnának Önhöz. Nem is lehet rajta csodálkozni: hiszen az ő szemükben Ön betolakodott a családba, az ő anyjuk helyére jött. Nem tudom, mennyi idősek, de leveléből úgy érzem, már felnőtt korúak, vagy legalábbis a közelében vannak. Nem kell már nevelni őket. És lehet beszélgetni. Ebben a párja bizonyára sokat tudhat segíteni, hiszen ő remélhetőleg jól ismeri a gyerekeit. Ha megértik az ellenkezésüket, a motívumaikat, könnyebb átjutni a szakadékon. Ha nem várják el tőlük, hogy Önt szeressék, elfogadják, csak annyit, hogy "normálisan" beszéljenek Önnel, akkor már fontos lépés történt: van kommunikáció. Ezt érdemes fenntartani, és a lehetőségek határain belül ápolni a kapcsolatot. Nem tudom, együtt laknak-e velük, de ha igen, akkor otthoni közös esték, programok , ha nem, akkor rendszeres telefonhívások, érdeklődve a hogylétükről, és csak annyit mondva Önmagáról, amennyit kérdeznek. Ha nem érzik az elvárásokat, könnyebb lesz nekik is nyitni. Az idegenben levés: úgy érzem, Ön is igyekszik minél szorosabban tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. Ez természetes is, csak kétélű fegyver: erősíti a hiányérzetet, az anyanyelv hiányát, és már ezzel is elterel az itteni kinti környezettől, egyfajta bezárkózás felé visz. Célszerű átgondolnia, és átszerveznie a kapcsolattartást: időben rendszeresen, de behatároltan. Van, aki mondjuk vasárnap délutánonként 2 órát ezzel tölt, de a többi időt "itt éli". A kultúra, az emberek mások, mint Magyarországon. De érdekes, és érdemes megismerni. A nyelvet is velük tudja gyakorolni. Akár a párjával, akár egyedül, vagy mindkettő módon, célszerű eljárni valahova. Ez lehet valamilyen szakkör (legalábbis itt nálunk Finnországban ilyenek vannak bőven), vagy akár csak elmenni egy ismerőssel szerda délutánonként beülni valahova egy kávéra, vagy amit szívesen vesz. Ennek a lényege pont az, hogy tágítja a világát, megismerkedik az itteni élet egy részével. Fontos észrevenni: mennél inkább az otthoniakkal való beszélgetés jelenti a legjobbat Önnek, annál inkább erre vár, ezt akarja, és önkéntelenül s elhanyagolja az itteni ismeretségeket. Tehát egyfajta szemléleti átrendezést javaslok: egyrészt időt adni magának a feltöltődésre, másrészt figyelmét jobban és rendszeresen megosztani az otthoniak és az itteniek között. Kérdezzen mindenre rá: ez hogy szokás itt, arról mit gondolnak ebben az országban? Csak ahhoz lehet alkalmazkodni, amit megismer, amit tud. De csak ahhoz lehet érdemben viszonyulni is. Az ismeretlentől csak félni, tartani lehet! [...] elég jól működő ország, a normái, szokásai már kiállták az idők próbáját: érdemes megismerkedni velük. Biztosan nem minden működik tökéletesen, de az alapok és a főbb vonalak teljesen rendben vannak: ezt az eredményeik igazolják. Tehát akár hasznos is lehet megismerkedni a gondolkodásmódjukkal, szokásaikkal, kultúrájukkal. A [...] nyelv biztos, hogy soha nem lesz olyan szinten a birtokában, mint az anyanyelve. De meglepően jól meg fogja tudni tanulni, ha használja tovább. Időt vesz igénybe, éveket, amire "rájár az agya". De eljön az az idő is. Azért ha azon a nyelven tanul és vizsgázik: egészen biztos, hogy egész jól beszéli, csak legfeljebb ezt nem akarja elhinni önmagáról! Megítélésem szerint alábecsüli a saját tudását. De persze ebben akár tévedhetek is. Mindenesetre fontos tény: a magyarságérzetére hogyan hat a [...]i lét, a [...]-l beszélés? Nehéz kérdés tud lenni, hogy a nemzeti identitását hogy tudja megőrizni, összeegyeztetni a külföldön éléssel. Erre nincs recept, de a gyakorlatban úgy tűnik, mintha a választott ország kultúrájának, nyelvének ismerete, az ismerősök, barátok megléte és az itteni szokásokhoz alkalmazkodás nem szokta veszélyeztetni ezt az identitást. Az ugyanis belül van, az egyéniségünk, személyiségünk része. A második néphez tartozással csak gazdagabbá válik a személyisége! Miért írok erről ilyen hosszan? Mert a leveléből van egy olyan érzésem is, mintha lenne egy ellenállás magában a [...] szemben. Mintha egy kicsit félne is attól, hogy jól fog menni, mert azzal mintha elveszni érezne valamit magából! De inkább örüljön nyugodtan az előrehaladásának: nem szorítja ki a magyart, a magyarságát, hanem kiegészíti egy újjal. Ennyit tudnék most javasolni Önnek. Szívesen veszem a megjegyzéseit, gondolatait, hozzáfűzéseit!

  18. 2013-02-12 00:00:00

    .Szeretném ha tudná,hogy nagy hatással volt rám anno mikor beszéltünk és örülök,hogy megismerhettem.Mindent köszönök..

  19. 2013-02-11 00:00:00

    .. valtoztattam egy keveset ...[a párommal]ilyen eddig meg sosem volt koztunk, koszonom

  20. 2012-12-05 00:00:00

    Az en fo keredesem az az, hogy miert unok meg minden parkapcsolatomat kb 6-10 honap utan? nem sok futo kalandom volt, csak rendes kapcsolataim, de mindenit meguntam egy ido utan. En azt gonoltam a nagy o meg jott el es azert. Azonban most eljott. 10honpja vagyunk egyutt a parommal, nagyon bolodogk vagyunk, minden teljesen tokeletes az elejetol fogva.. Pontosan megkaptam amire vagytam, o a mr tokeletes. Kedves, szeretnivalo, latom a jovonket egyutt, egyut elunk fel eve es minden teljesen ugy totent ahogy mindig is elkepzeltem. Azonban eljott az a 10. honap megint es sajnos nem erzek maskent mint ezelott.Nem szeretnek szaknitani, de ugy erzem ez nem jo. Pedig minden tokeletes.. De most hirtelen csak egydul szeretnek lenni mindig, talakozni a barataimmal es az uj kollegaimmal lenni, [...]Nem ertem hogy miert erzek igy, hiszen mindenem meg van. Ennek tetejee 2 honapja eldontottuk a paommal hogy babat szeretnenk ugyhogy nem vedezunk.Mindketten nagyon oultunk ennek a dontesnek.á De az elmult 2 hetbe csak az jar a fejembe hogy ur isten mi lesz ha teherbe esek, csak [...] eves vagyok es minidg le voltam kotve valaki mellett ugy erzem nem eltem meg eleget. Nagyon nem szeretnek igy erezni de nem tudok ellen tenni. Utalom magam ez miatt hogy nem tudok valakivel egyutt maradni. Hogy lesz igy csaladom meg milyen lesz igy az eletem ha keptelen vagyok erre? Hogy tudnek megvaltozni es ertekelni azt amim van es nem csak menni a sajat fejem utan mindig? Elnezest hogy nincsenek ekezeteim, de [...] irok Önnek. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Válasz több információt tartalmazó levélváltás után: Először is szeretném megnyugtatni: igen, találkoztam hasonló érzésekkel küzdő emberrel. Nem is olyan ritkán. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy megértse a saját érzéseit, és ne tekintsen magára rossz emberként, aki csak elrontja mások boldogságát, öszetöri a szívüket! Az életünkben, a személyiségünkben sok ellentétes érzés, törekvés, vágy létezik, és ezek között gyakorta nehéz "igazságot tenni". Ahogy a testünk sem homogén, hiszen különböző szerveink működnek együtt, és ennek az összessége, eredménye az egészséges testi létünk, ugyanúgy a lelkünk sem homogén. Igaz, nem belső szervekről beszélhetünk ebben az esetben, de attól még bőven vannak konfliktusaink saját magunkkal. Hány embernek okoz konfliktust pl. a pályaválasztásnál, hogy a saját választását kövesse, vagy inkább a szülőre hallgasson? A kedvére való foglalkozást válassza, vagy inkább egy jobban fizető szaktudást szerezzen meg? Hányszor fordul elő, hogy két emberben találjuk meg azt, amit igazából egyben szeretnénk látni, és akkor azt éreznénk, hogy megtaláltuk az igazit. Oly sokan mondták már nekem, hogy de jó lenne egybegyúrni őket ... Hányszor fordul elő az életben, hogy az eszünk diktál valami bölcset-okosat-ésszerűt, de a szívünk azt mondja, hogy én inkább csak úgy jól érezném magam, mégha ez ésszerűtlen is? Valahogy így van ez az Ön életében is: szeretne egy elkötelezett szerelmi viszonyban élni valakivel, akivel akár családot is szeretne alapítani, ugyanakkor szeretné élni, élvezni még szabadon a fiatal éveit, csapongva, néha elköteleződve, néha megszabadulva. Átélve a szerelmet, a szeretve levést és szeretést, és aztán kitörve ebből a béklyóból. Én igazából úgy érzem a leveléből, hogy mindkét vágya, igénye teljesen őszinte. És mindkét vágyának megvan a maga értéke, jogossága, története. Természetesen ennek pontosabb megértése egy hosszabb terápiás folyamatban lehetséges, de az a leveléből is egyértelmű, hogy nem álságos, hazug a hozzáállása, nem élvezi ezt a konfliktust. Sőt, éppen ellenkezőleg: rosszul érzi magát tőle. Harcolni igyekszik ellene. Csakhogy: ami ellen harcolunk, azt ezzel meg is erősítjük. Minél erősebben küzdünk valamilyen érzésünk, gondolatunk ellen, az annál edzettebb lesz tőle, és annál erősebben tör ránk újra és újra. Olyan ez, mintha azt akarná megtiltani önmagának, hogy ne gondoljon a fehér elefántra. Ugye: ettől kezdve szinte csak arra tud gondolni, hogy nem szabad a fehár elefántra gondolnia! Valahogy így van ez ezzel a kettősséggel is. Javaslom, hogy fogadja el ezt a kettősséget, és ne küzdjön ellene. Inkább próbálja megérteni: mi a háttere, motivációja a szabadulni akarásnak, és mi az elköteleződésnek? Mit nyer azzal, ha elmúlik a szerelem, és mit nyer azzal, ha fellángol? Valószínűleg valami olyasmit fog találni, hogy az egyik esetben megfelel az elvárásoknak, amik jórészt már a saját (ésszerű, felnőtt) elvárásai is, a másik esetben pedig élvezheti kamaszosan az életet, szabadon, elköteleződés nélkül. Legalábbis a leveléből én valami ilyesmit érzek ki. Tehát azt javaslom, próbáljon megértően viszonyulni ehhez a konfliktushoz, és inkább kicsit megismerkedni vele, a két ellentétes érzésével. Aztán ha ez sikerült, akkor a párjával is lehet (legalábbis levele alapján olyan embernek vélem, akivel lehet) erről (is) beszélni: ebben az esetben nem kell még titkolnia is, és félnie attól, hogy mikor árulja el önmagát, hogy elmúlt a szerelem, a láng. Így egy harcra fordított energiát meg tud takarítani, és kevésbe él állandó feszültségben. Ez minden bizonnyal megnyugvás, és feszültségcsökkentő. Így már több energiája marad a tényleges konfliktusára. Ahogy írta, Ön olyan ember, aki tudja mit akar, és nem csinál meggondolatlan dolgokat. Ami Önnek nagyon szimpatikus, és szereti ezt az oldalát. De felmerül a kérdés, hogy mit is kezdhet a gyermekes, meggondolatlanságra sarkalló érzéseivel? Ezeknek is helye van az életében, mint mindannyiunkéban. Enélkül nem lenne lehetséges igazán szomorkodni, örülni, nevetni és sírni, szeretni és gyűlölni. Igazából a szerelemre sem lenne képes anélkül, ami végülis elmulasztja azt. Tehát érdemes lenne megbarátkozni ezzel az oldalával: mert ez a "szertelen, csapongó" oldala tudja visszahozni is az elmúlt kötődést! Tekintsen úgy rá, mint a kamaszon énjére, kamaszos érzelmi hullámzásaira. (Nem, semmi pejoráció nincs ebben, hanem az életkori természetes hullámzást akarom hangúlyozni ezzel.) Tekintse személyisége részének, ne gonosz, másokat boldotalanná tevő énjének! Minél inkább sikerül elfogadnia, annál kevésbé lesznek gondjai belőle. A kérdésére, hogy hogyan tudná visszahozni a régi érzését, amikor még babát akart: az érzések nem jönnek vissza, azoknak is megvan a maguk élettörténete. A lángolást nem lehet, de nem is érdemes visszahozni: nem lehet évitezedekig, de még évekig sem lángolni, mert arra egyszerűen nem vagyunk képesek, nincs energiánk. De a lángoló szerelemből kifejlődhet a stabil szeretet. Azt javaslom, inkább erre fordítsa figyelmét, és fogadja el, hogy a lángolás elmúlt, megtette a magáét, jön a következő lépés. Ön úgy látja, hogy jelenlegi párjánál jobbat, olyat, akit jobban tudna szeretni, 20 év keresgéléssel sem találhatna. Mégis megmozgatta a szívét valaki más. Hát persze, hiszen nem lett vak, nem él elszigeteltségben. Nincs az a párkapcsolat, szerelem, amibe időnként ne törnének be ilyen érzések. Ez nem baj, sőt! De természetesen ez még nem feltétlenül ok arra, hogy eszerint is viselkedjünk, és hanyatt-homlok belevessük magunkat az új szenvedélybe. Lehet, persze, hogy így lesz, de lehet, hogy nem. Most Ön a jelenlegi párjával szeretne maradni az eszére hallgatva, de úgy érzi, az érzelmeinek nem tud parancsolni. Hát nem is! Más se nagyon képes erre, csak a viselkedésünknek tudunk parancsolni, azt tudjuk szabályozni. Az érzelmeink nem állnak az eszünk irányítása alatt. Gondolkozzon el a párjáról: külsőleg mi a vonzó benne? Mely belső értékeit szereti? Melyeket nem szereti? Melyek a közömbös, semleges vonásai? Melyek azok, amikért szereti, és melyek azok, amelyek ellenére is szereti, vagy szerette? Igyekezzen csak őt látni, olyannak, amilyen. A saját személyes érzelmeitől amennyire csak lehet, eltávolodva. Ha ez után is úgy érzi, hogy igen, ő az, akivel jó lenne, ha le tudná élni az életét, akkor nagyon valószínű, hogy tényleg ő az. Tekintsen most önmagára: mire is vágyik? Mi az, aminek az esze örülne, amivel elégedett lenne? Mi az, amire a szíve vágyik, amivel elégedett lenne? Mit gondol a szíve az esze céljairól, és mit mond az esze a szíve vágyairól? Bár furának hangzik, de nyugodtan engedje meg, hogy "párbeszédet" folytassanak, és meglátja: kialakul az összefogás a szíve és az esze között. Ezt moderátorként nyugodtan elő is mozdíthatja. (Tudom, hogy furának hangzik, de tényleg érdemes kipróbálni, előítéletektől mentesen: valóban segít jobban megérteni önmagát, és előbbre lépni.) És ez lenne a végcél: ez az összefogás. Hogy össze tudja hangolni az esze diktálta ésszerű, tervszerű, céltudatos törekvéseit az érzelmeivel. Igyekezen ne elnyomni egyiket sem, inkább erre az összefogásra koncentrálni. Ha még mindig úgy van, ahogy érezte a levél megírásakor, hogy ő a nagy Ő, akkor újra megjelenik a kötődés hozzá. A legfontosabb tehát, hogy ne harcoljon önmaga ellen, hanem igyekezzen önmaga megértésére, és lehetőleg úgy alakítani az életétvitelét, hogy az ésszerűség és a "kamaszosság" is megkapja a neki járót. A mindennapokban még jó ötlet, ha pl. a szexuális életükben kipróbálnak olyan dolgokat, amik esetleg érdekesnek tűnnek, de eddig nem próbálták ki. Az életstílusukba is behozhatnak olyan dolgokat, amikre esetleg titokban vágyott / vágytak (és persze nem törvénytelen :d), de nem volt bátorsága felvetni a gondolatot. Engedjék, hogy ketten együtt felszabadultabban élvezhessék egymás társaságát. Lehetőleg több játékossággal, úgy a szexben, mint azon kívül is. Remélhetőleg a párja partner ebben! Amennyiben mindezek nem vezetnek az Ön által kívánt eredményre, nyugodtan írjon újra, beszámolva a történtekről. De gondolhat arra is, hogy esetleg jelentkezik terápiára.

  21. 2012-11-27 00:00:00

    Az a helyzet, hogy amióta elment, nagyon hiányzik. Nagyon sokat segített és nagyon sok erőt adott ahhoz, hogy amikor néha kifullad az ember tudjon merítkezni a múltból. ... Időközben három fiatalemberrel bővült kis családunk ... Maga nélkül ez nem jöhetett volna létre, nagyon köszönöm, amit értem/értünk tett

 

Bookmark and Share